Page 91 - Trónok Harca - Tűz és Jég Dala I.

TRÓNOK HARCA
hercegnőt az óriásoktól, vagy amikor Aemon, a Sárkánylovag megvédte Naerys királynő becsületét
a gonosz Ser Morgil rágalmaival szemben.
Joffrey érintését érezte a karján. A szíve gyorsabban kezdett verni.
- Mit szeretnél csinálni?
Veled lenni, gondolta Sansa, de helyette így szólt:
- Amit te szeretnél, hercegem.
Joffrey gondolkodott egy pillanatig.
- Elmehetnénk lovagolni.
- Óh, imádok lovagolni! - lelkendezett Sansa.
Joffrey hátranézett Ladyre, aki szorosan követte őket.
- A farkasod valószínűleg megijesztené a lovakat, a kutyám pedig úgy, tűnik, téged ijeszt meg.
Hagyjuk itt mindkettőt és menjünk magunk, mit szólsz hozzá?
Sansa habozott.
- Ha szeretnéd - mondta bizonytalanul -, talán megköthetem Ladyt - bár nem értette teljesen. -
Nem tudtam, hogy van kutyád...
Joffrey elnevette magát.
- Tulajdonképpen az anyám kutyája. Ő állította mellém testőrnek, s így kutyaként követ engem.
- Szóval a Vérebre gondolsz! - jött rá Sansa. Kedve lett volna fejbe verni magát, amiért ilyen
lassú a felfogása. A hercege sohasem fogja szeretni, ha ostobának tűnik. - Biztonságos, ha itt hagy-
juk?
Joffrey herceg bosszúsnak tűnt, amiért egyáltalán megkérdezte.
- Ne félj, hölgyem! Már majdnem felnőtt férfi vagyok és nem fafegyverekkel küzdök, mint a fi-
véreid. Csak erre van szükségem - előhúzta a kardját és megmutatta a lánynak. A kardot ügyesen
lezsugorították, hogy egy tizenkét éves fiú is tudja használni. A kastélyban kovácsolt, kétélű penge
kékesen csillogott. Bőr markolata és oroszlánfejet mintázó arany kardgombja volt. Sansa elismerő-
en felkiáltott, Joffrey pedig elégedettnek tűnt. - Oroszlánfognak hívom - mondta neki.
Így hát otthagyták a lány rémfarkasát és a fiú testőrét a táborban, ők pedig a Három Folyó észa-
ki partján elindultak kelet felé. Oroszlánfogon kívül nem volt kísérőjük.
Pompás, varázslatos nap volt. A levegő melegen és virágillattól súlyoson lengett, az erdőknek
pedig errefelé olyan szelíd szépségük volt, amilyet Sansa északon sohasem látott. Joffrey herceg
lova egy szélsebes pej volt, ő pedig féktelen vakmerőséggel vágtatott rajta, olyan gyorsan, hogy
Sansa alig bírt lépést tartani vele a kancáján. Ez a nap szinte kalandokra termett. Felfedezték a fo-
lyóparti barlangokat, egy árnyékmacskát egészen az odújáig követtek, s amikor megéheztek,
Joffrey a füst alapján talált egy kunyhót és megparancsolta, hogy hozzanak ételt és bort hercegük-
nek és hölgyének. Frissen fogott pisztrángot ettek, Sansa pedig több bort ivott, mint azelőtt össze-
sen.
- Az apám csak egy pohárral engedélyez nekünk, s azt is csak ünnepek alkalmával - vallotta be a
hercegnek.
- Az én jegyesem annyit iszik, amennyit csak a kedve tartja - felelte Joffrey és újratöltötte a po-
harát.
Evés után lassabban mentek. Joffrey énekelt a lánynak lovaglás közben. A hangja magas, édes
és tiszta volt. Sansa kissé szédült a bortól.
- Nem kellene visszaindulnunk? - kérdezte.
- Nemsokára - válaszolta a fiú. - Ott van a csatatér, ahol a folyó elkanyarodik. Tudod, atyám ott
ölte meg Rhaegar Targaryent. Bezúzta a mellkasát, reccs, a páncélján keresztül -Joffrey meglendí-
tett egy képzeletbeli harci pörölyt, hogy megmutassa neki, hogyan is történt. - Aztán a nagybátyám,
Jaime, megölte a vén Aeryst, az apám pedig király lett. Mi ez a zaj?
Sansa is halotta. Az erdőn át sodródott feléjük, mintha fa recsegne ütemesen.
- Nem tudom - mondta. A hang nyugtalanította. - Joffrey, menjünk vissza!
- Meg akarom nézni, mi az - Joffrey a hang irányába fordította a lovát, s Sansának nem volt más
választása, mint hogy kövesse. A zaj egyre hangosabb és egyre jobban kivehető lett. Fa ütődött fá-

94